Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Határtalanul

Határtalanul      

 

Beszámoló a 2019. április 22-től 25-ig tartó Határtalanul! kirándulásról, amely megvalósult Magyarország kormányának támogatásával

Az előkészítő órát Ásványrárón tartottuk meg, ahol a gyerekek projektmunkákat készítettek. Megismerték egymást is és azt a területet, ahova a kirándulást terveztük. Különös hangsúlyt fektettünk a természeti és kulturális értékek mellett a kint élő magyarság helyzetének mélyebb megismerésére. Ajándékot készítettünk (nemzeti színű karkötőt fontunk) azoknak az erdélyi diákoknak, akiket később meglátogattunk. Megbeszéltük az utazás állomásait, programjait, az ott elvégzendő feladatokat. Énekeket tanultunk.

e9.jpgA tanulmányi kirándulás első megállója Nagyváradon volt. Megtekintettük a püspöki székesegyházat (Szent László hermája és szobra, püspöki palota, Kanonok-sor), majd sétáltunk a belvárosban (régi magyar-zsidó paloták, Fekete Sas palota, Városháza, Körös-part). Nagy hatással volt a gyerekekre a herma, hiszen közel hozzánk, Győrben van a másik. Fotódokumentációt készítettünk, prezentációt tartottak, és megkoszorúztuk Szent László szobrát. Felemelő élmény volt itt a Himnuszt énekelni. Később megérkezve a Királyhágóra, beléptünk a történelmi Erdélybe. Fényképezés után elénekeltük a székely himnuszt. Este Magyarfenesen aludtunk. Másnap a Medve-tó után látogatást tettünk a Kárpát-medence egyik legfontosabb sóbányászati helyszínére, Parajdra. Tanulóink történelmi tanulmányaikból ismerik a sóbányászat, sókereskedelem, sómonopóliumok fontosságát. Lenyűgöző volt számukra a sóbánya többféle, egészségügyi és kulturális célokra történő "hasznosítása". Itt a helyi televízióba is bekerültünk, nagyon ügyesen adtak interjút a gyerekek, külön öröm volt látni, mennyire őszintén mesélnek élményeikről. Utazásunkat a székely kerámiák élő múzeumfalujába, Korondra folytattuk, ahol lehetőségünk nyílt egy fazekasműhely megtekintésére is. Munkánk fontos részének tartjuk, hogy a gyerekek minél több szakmát ismerhessenek meg, "élőben" lássanak szakmájukban kiváló alkotó embereket. Kiváló lehetőség volt. A következő két napon szállásunk Csíkcsomortánon volt, de az iskolának szánt ajándékokat a Csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolába juttattuk el. Talán a legnagyobb hatást a gyermekotthonban tett látogatás jelentette. Megható volt együtt énekelni, játszani. Gyergyószentmiklóson, meglátogattuk a Tarisznyás Márton Múzeumot. Utazásunk a Gyilkos-tónál folytatódott, innen pedig a Kárpátok legismertebb szurdokvölgyében, a Békás-szorosban kirándultunk.  Utolsó napon felkerestük Erdély történelmi központját, Kolozsvárt, ahol megtekintettük a Szent Mihály templomot, Mátyás király szobrát és szülőházát, valamint ellátogattunk a híres házsongárdi temetőbe is, felkeresve jeles személyiségek síremlékeit. A kirándulás során mondák, történelmi, természeti és kulturális emlékek elevenedtek meg gyermekeink előtt. Ügyesen társítottak történelmi, irodalmi, művészettörténeti párhuzamokat. Fogalmazásaikban is kitértek erre. Rájöttek arra is, hogy adni jó!

A csíkrákosi általános iskolában már ismerősként fogadtak bennünket, ugyanis tavaly is ide vittük ajándékainkat. Az igazgatónő végig vezette a gyerekeket az iskolán, sajnos mivel tavaszi szünet volt, csak pár gyermek volt vele. Utána ellátogattunk a gyergyószárhegyi gyermekotthonba, ahol közös éneklés után nagyon jó hangulatú focimeccset játszottunk. Megható volt látni gyerekeinket és azokat a gyerekeket is, akik ott élnek. Nehéz volt eljönni onnan.

Hazaérkezés után Lipóton tartottuk meg az értékelő órát, ahol a kiránduláson résztvevő diákok bemutatták munkáikat (fotódokumentációk, prezentációk...), felelevenítettük élményeiket, tapasztalataikat. Megbeszéltük a kint élő magyar gyerekekkel történt találkozást, beszéltünk a velük való kapcsolattartás, együttműködés lehetőségéről, ezzel is elősegítve, hogy diákjainkban megfogalmazódjon a barátkozás, a segítségnyújtás vágya. Humorral fűszerezve nagyon jó hangulatban telt a délután.

A fakultatívan vállalt tevékenységünk a 6. osztályosoknak egy kis ízelítő nyújtása volt. Élménybeszámolót tartottunk nekik egy közös tanóra keretében, melyhez felhasználtuk a fotókat a netről és a plakátokat. Nagyon érdekli a tanulókat a következő lehetőség. Az órát már annak tudatában hallgatták, hogy tudják, nekik is megírtuk a pályázatot. Izgatottan várjuk az eredményét.   (Fotók a képgalériában találhatók.)

„Emlékút az 1000 éves határ mentén” Erdélyben      


A Határtalanul pályázat keretében tanulmányi kiránduláson vettek részt darnózseli, lipóti és ásványrárói tanulók. 
A 47 diák 2019. április 22. és 25. között járta be Erdély egy részét, felkeresve híres városokat, nevezetes helyeket. Útjuk során meglátogattak egy gyermekotthont és egy általános iskolát, ahova ajándékokat is vittek. Nagyon sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodva tértek haza. Köszönet érte!

 

58647152_2349832911927560_646943596582273024_n.jpg